Vereség
2007.10.13. 19:07
Kínos zakóval ért véget az 511 napos veretlenségi sorozat
Az első félóra végén aztán a semmiből vezetést szerzett a hazai csapat: egy szép támadás végén Kormos lövése pattant a hálóba a kapufáról. Úgy tűnt, hogy egygólos hazai előnnyel fordulnak a csapatok, ám a játékrész utolsó pillanataiban egy védelmi hiba után Yannick lőtte ki a sarkot 20 méterről, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk.
Fordulás után sem tudtunk igazán újítani, próbálkoztunk ugyan, de helyzetig sem jutottunk. A hazaiak viszont egyre jobban alkalmazták egyik fegyvertényüket, a gyors kontrajátékot. A 61. percben gyakorlatilag eldőlt a meccs, egy kényszerítő után Yannick ismét betalált.
Két perccel később Vincze kiállítása után tíz emberre fogyatkoztunk, és ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogunk pontot sem szerezni. A hazaiak ezután is éltek egyik lehetőségükkel, Kopunovic is betalált egy gyors támadás végén, beállítva ezzel a 4-0-s végeredményt.
A Kecskemét nyolc pontra növelte előnyét a tabellán velünk szemben. Optimizmusra a mutatott játék nem adhat okot, legfeljebb az, hogy a hátralévő öt fordulóban riválisunkra rangadók várnak, ránk pedig a kiesés ellen küzdő csapatok.
Az FTC zRt. vezetése köszöni a Kecskemétre elutazó ferencvárosi drukkereknek a sportszerű szurkolást. Kiütéses, négygólos vereséget szenvedett labdarúgócsapatunk a listavezető Kecskemét otthonában. Együttesünk 511 nap után kapott ki idegenben tétmeccsen, ám sajnos egy igen fontos találkozón. Az utolsó félórában Vincze kiállítása miatt emberhátrányban játszottunk.
|